Kezdőlap

Önmagunk felajánlása a Mária, Béke Királynője Szövetség által javasolt módon

„Építsük fel a szeretet civilizációját!” (II. János Pál pápa)

Ennek egyik lehetséges útja: önmagunk felajánlása. Ehhez ajánlja a Mária, Béke Királynője Szövetség a 33 napos felajánló lelkigyakorlatot tartalmazó könyvét.

Hogyan született a Felajánló lelkigyakorlatos könyv?

Ephraïm Croissant, a Nyolc Boldogság Közösség alapítója, 1994-ben Medjougorjéba zarándokolt. Ezt a zarándokútját később második megtérésének nevezte. Ekkor úgy érezte, a Szűzanya arra hívja, hogy toborozzon Szeretet-sereget azokból, akik az Ő Szeplőtelen Szívének győzelméért fognak küzdeni a világban. Ekkor állította össze a 33 napos felajánló lelkigyakorlatos könyvet, amelynek imádságait és elmélkedéseit többek között Monforti Grignon Szent Lajos: A tökéletes Mária-tisztelet, II. János Pál pápa Redemptoris Mater kezdetű enciklikája, a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz Önéletrajza, illetve a Szűzanya medjougorjei üzenetei adják.

Elkészült a felajánló könyv fiataloknak szóló változata is, amely minden napra konkrét feladatot is ajánl, s amelynek segítségével növekedhetünk a szeretetben.

 „Szeplőtelen Szívem végül győzni fog!” (Mária szavai Fatimában)

101_0155

Miben áll ez a lelkigyakorlat?

  • Önmagunk felajánlása a Szentháromságnak Mária által.
  • A belső gyógyulás egy útja.
  • Táplálék, mely megerősít a hitben és az imában.
  • Imák és elmélkedések sorozata, hogy egész életünket fokozatosan Isten kezébe helyezzük.

Kinek ajánljuk?

  • Laikusoknak és szerzeteseknek, fiataloknak és öregeknek, katolikusoknak és nem katolikusoknak.
  • Mindenkinek, legyenek bármilyen lelki „szinten”.

Mikor végezzük?

  • Mihelyt lehetséges.
  • Amikor vágyunk rá.

Kivel végezzük?

  • Személyesen.
  • Többen együtt.
  • Családban.

DSCF4440Hol végezzük?

  • Otthon.
  • Szabadon választott helyen.

Miért ajánljuk?

  • Hogy növekedjünk Istenben.
  • Hogy lelki társakra találjunk.
  • Hogy szerető és befogadó otthonná váljunk.
  • Hogy ténylegesen a világ világosságaiként ragyogjunk.
  • Hogy felkészüljünk az irgalmas Istennel való találkozásra.

Mennyi idő alatt végezzük el?

  • 33 nap alatt.
  • 33 lépésben.
  • A saját ritmusunk szerint.

Üzenet

Medjugorjei üzenet 2025 február 25.

Drága gyermekek! Ez a tavaszi idő legyen számotokra buzdítás a személyes megtérésre, hogy életetekkel imádkozzatok és szeressétek Istent mindenek felett mindazokért, akik szükséget szenvednek. Kicsi gyermekek, legyetek az én béke és ima jobbom, legyetek szeretet, mindazok számára, akik nem szeretnek, nem imádkoznak és nem akarnak békét. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
(egyházi jóváhagyással)


Üzenet kereső

Könyv

A könyv nem kerül kereskedelmi forgalomba, a kiadás költségeire adományokat elfogadunk.
Elérhetőség itt

 

Ez a könyv azokhoz a fiatalokhoz szól, akik szeretnék mindenestül felajánlani magukat a Szentháromságnak Szűz Mária segítségével, és egyúttal szeretnének belépni a Mária, Béke Királynője Szövetségbe.

Elérhetőség itt

Elérhetőség

Cím:
Mária, Béke Királynője Szövetség,
Nyolc Boldogság Közösség,
H-8777 Homokkomárom,
Ady Endre u. 2.

Tel: +36 30 496 07 22